A rózsák háborúi
A rózsák háborúja (1455–1485) a Plantagenet-dinasztia yorki és lancasteri ágai között zajló polgárháború volt Angliában. Eredete a III. Eduárd fiai közötti vitában rejlik az angol trón öröklésének jogáért, valamint III. Henrik leszármazottainak versengő követeléseiből. Ez a konfliktus összefonódott a Lancaster-ház és a York-ház közötti hatalmi harccal. 1455-ben ez nyílt háborúvá robbant ki, amelyet Anglia különböző városaiban lehetett látni.
Számos csata kapcsolódik ehhez a küzdelemhez, köztük a towtoni csata (1461), a barnet (1471) és a tewkesbury (1471). Az 1485-ben vívott Bosworth Field-i csata a Rózsák háborújának végét jelentette, mivel Henry Tudort (a Lancaster-házból) királlyá koronázták. Nagy-Britannia, elhelyezkedése ellenére, nem vett részt közvetlenül ezekben a háborúkban, és nem a britek, hanem a különböző angol frakciók harcoltak egymással.
Nagy-Britannia és francia háborúk
Bár Nagy-Britannia nem vett részt a Rózsák háborújában, régóta részt vesz a Franciaországgal vívott csatákban. A 12. században Nagy-Britannia és Franciaország egy sor csatát vívott, amelyet százéves háborúként ismertek. A háború mindkét fél számára sok veszteséget okozott, és végül, 1453-ban, a Troyes-i Szerződéssel a végét aláírták.
A 16. század elején Nagy-Britannia ismét háborúban találta magát Franciaországgal. Ezúttal nagyrészt VIII. Henrik vitatott francia trónigényének volt köszönhető. Erre válaszul a franciák több inváziót indítottak az angol szárazföld ellen. Ezek az 1545-ös solenti csatával végződtek, ahol végül Nagy-Britannia győzött.
Később, a 16. század végén kitört a Három Henrik háborúja, amelyben Franciaország ismét részt vett. Ezt a konfliktust a protestáns IV. Henrik, a katolikus III. Henrik és Guise Henrik között vívták. Végül Guise Henrik győzött.
A Nagy Háború
A 18. századra Nagy-Britannia és Franciaország háborúk sorozatába keveredett, amelyek végül a francia függetlenségi háborúkban és Napóleon hatalomra kerülésében csúcsosodtak ki. Nagy-Britannia kulcsszerepet játszott ezekben a háborúkban, amelyek tovább határozták meg az angol-francia viszonyt.
A 19. században Nagy-Britannia és Franciaország kénytelen volt ismét összefogni a közös ellenség, az Első Napóleon elleni küzdelemben. Ebben az időszakban Nagy-Britannia több ezer embert küldött a franciák elleni harcba. Ez a háború 1815-ben a waterlooi csatával ért véget, amelyben a britek és szövetségeseik győztek Napóleon csapatai ellen.
A következő években a két nemzet bizonytalan helyzetbe került, miközben különböző tengerentúli gyarmatokért harcoltak. A két ország közötti megállapodások és szerződések sorozata végül a 20. század elejére békeidőszakhoz vezetett.
Az első világháború
1914-ben Európa káoszba süllyedt, mivel a világ nemzetei részt vettek az első világháborúban. Nagy-Britannia számára ez volt az első totális háború, amelyet valaha átélt, és a nemzet akcióra kényszerült.
A háború a britek védekező intézkedéseként kezdődött a Német Birodalom ellen, amely megszállta Belgiumot és Franciaországot. A háború két évig nagyrészt a nyugati fronton zajlott. 1916. március 10-én a német kormány teljes tengeri blokádot hirdetett Nagy-Britannia ellen. Ezt végül a szövetségesek ellensúlyozták, és 1916 májusában a jütlandi csatához vezetett.
A Nagy Háború 1918. november 11-én ért véget. A fellendülés időszakát követően Nagy-Britannia és Franciaország egyre inkább összefonódott a következő években.
Második világháború
A második világháború a lengyelországi németek 1939 szeptemberi megszállásával kezdődött, és Nagy-Britannia hamarosan háborúba állt a náci Németországgal. A brit expedíciós erőt 1940-ben Franciaországba küldték, hogy támogassák a kontinens szövetséges védelmét. Míg a harcok nagy része keleten zajlott, a brit csata pusztítást okozott az ország déli részén, mivel a német repülőgépek városokat vettek célba, hogy meggyengítsék a brit légvédelmet.
Az 1940-ben indult Blitz során a Luftwaffe bombákat lőtt ki több száz rajtaütés során Nagy-Britannia nagyvárosai ellen. Ez így ment 8 hónapig, amikor a náci bombázók nagy ipari és katonai helyszíneket vettek célba, és szinte minden éjszaka bombatámadásokat hajtottak végre.
1941-re Nagy-Britannia hadat üzent Japánnak, a következő évben pedig az Egyesült Államok is csatlakozott a háborúhoz. Az Egyesült Államok és más szövetségesek segítségével Nagy-Britannia képes volt visszaverni a tengelyerők támadásait, és végül 1945-ben legyőzni őket.
Háború utáni évek
A második világháború után Európa zűrzavaros volt. A háború széleskörű pusztítást okozott, és a részt vevő nemzetekre maradt az újjáépítés. Miniszterelnöke, Winston Churchill és szövetségese, az Egyesült Államok vezetése alatt Nagy-Britannia újjá tudott épülni, és az európai politika és kereskedelem erős szereplőjévé vált.
Ebben az időszakban fejlődött az Európai Szén- és Acélközösség is, amely a mai Európai Unió előfutára. Nagy-Britannia tagja volt ennek a szervezetnek, így mélyen részt vett az európai közösség fejlődésében.
A szövetségesek győzelme a második világháborúban az Egyesült Nemzetek Szervezetének felemelkedését is jelentette, amely a világ nemzetei közötti béke és harmónia megőrzésére hivatott szervezet. Nagy-Britannia a mai napig sarkalatos tagja maradt ennek a szervezetnek.
Hidegháború
A második világháború vége a keleti és a nyugati blokk közötti konfliktusok új időszakát idézte elő. Ebben a hidegháborúnak nevezett időszakban (1945-1991) intenzív geopolitikai rivalizálás zajlott az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.
Bár e két szuperhatalom között soha nem törtek ki harcok, szövetségeseik között igen. Nagy-Britannia ebben az időszakban az Egyesült Államok hűséges szövetségese volt, és diplomáciai és katonai támogatást nyújtott külpolitikájához. Ez magában foglalta a koreai háborút is, amelyet nagyrészt a két szuperhatalom közötti proxy háborúnak tekintettek.
Ebben az időszakban több brit politikus is felbukkant, akik jelentős befolyást gyakoroltak a nemzetközi porondra. Ide tartozott Margaret Thatcher is, aki az Egyesült Királyság miniszterelnökeként hangos kritikusa volt a Szovjetuniónak és határozott szószólója a nyugati blokknak.
Európai Unió
A hidegháborút követő évtizedekben Európa nemzetei politikai és gazdasági szinten találkoztak egymással. Ennek csúcspontja volt 1993-ban az Európai Unió létrehozása, amely szervezet a béke és a jólét előmozdítása a régióban.
Az Egyesült Királyság 1973-ban lett tagja ennek az uniónak, és azóta is az európai közösség jelentős szereplője maradt. Nagy-Britannia az eurózóna alapító tagja is volt, és nagy szerepet játszott a közös valuta bevezetésében.
Ennek ellenére 2016-ban az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépés mellett szavazott, és azóta tárgyalásokat folytat a távozásáról szóló megállapodás megkötése érdekében. Ez megnövekedett feszültségekhez vezetett a két fél között, és bizonytalanság időszakához vezetett mind az Egyesült Királyságban, mind az EU-ban.
Brexit
A Brexit kifejezés az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépési folyamatának leírására szolgál. Ez a folyamat 2016 júniusában kezdődött, amikor az Egyesült Királyság népszavazást tartott arról, hogy maradjon-e a szervezetben vagy sem. A szavazás eredményeképpen a Leave többsége támogatott, és megkezdődött az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről szóló tárgyalási folyamat.
Csaknem három éve folynak a tárgyalások a két fél között, és az Egyesült Királyság jelenleg 2019. október 31-én készül kilépni az EU-ból. Nem világos azonban, hogy milyen lesz a Brexit utáni Nagy-Britannia, mivel a megállapodás feltételei továbbra is bizonytalanok.
A kilépési kampány élén Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök állt, aki az EU-tól való tiszta szakítást szorgalmazta, és ragaszkodott ahhoz, hogy az Egyesült Királyság azon kívül is boldogulni fog. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet az Egyesült Királyságban, és jelenleg is folyik a vita a Brexit brit gazdaságra gyakorolt lehetséges hatásairól.
